Fiúk is remekül zárták a szombatot. A lányok produkcióját lemásolva mind 3 meccsüket szettveszteség nélkül húzták be, igazolva a papírformát. A Brutál Kalász, Sandball BHC és a Canada csapatait legyűrve készülhetett a csapat a szombat kora reggeli csoportrangadóra a Csokiskarika együttese ellen. A teremben többszörös magyar gólkirály Horváth Attila vezette együttes az egyetlen olyan csapat, melyet együttesünknek nem sikerült még legyőznie. Sajnos ismét csak egy izgalmas félidőre futott erőnkből, így a 2-0-s vereség után készülhettünk a tavalyi bajnok Fradi Beach Boys együttese ellen.
Bizakodóak voltunk, hiszen eddig minden évben sikerült legyőznünk a fradistákat. Sajnos idén ez nem Budakalászon történt meg, de ezt csak magunknak köszönhetjük. Az első félidő elején gyorsan 7 pontos előnyt adtunk a Ferencvárosiaknak, amit hiába dolgoztunk le folyamatosan, de az idő kevés volt, így csak a második félidőben bízhattunk, amit magas színvonalú játékkal, mindkét csapat szempontjából remek félidőben sikerült megnyernünk. Így önbizalomtól duzzadva jöhetett a szétlövés, ahol sajnos ismét nem tudtuk árnyékunkat átlépni és 5-2-es vereséget szenvedtünk, így a következőkben 5.-8. helyért játszhattunk, ahol szétlövésben vertük ismét a Canadát és meggyőző játékkal vertük a tavalyi bronzérmes Sivatagi Vihar csapatát, így férfi csapatunk az 5. helyet szerezte meg.
Összegzés:
Egy szétlövés ismét megpecsételte férfi csapatunk sorsát, mint az tavaly történt oly sokszor. Addig nagyrészt jó játékkal, a nálunk alacsonyabban rangsorolt csapatokat simán átlépve haladtunk az érmes pozíciók felé. Mind támadásban mind védekezésben még kissé hektikusak vagyunk és egy-egy parádés megoldást könnyen követ egy fegyelmezetlenség, ami sokszor ellenfélnek adott könnyű gólokat jelent. Mindemellett láthattunk a hétvégén fantasztikus kapus és védő teljesítményeket és a Fradi ellen 2. félidő magas színvonalú játékából érdemes építkezni. Attraktív, változatos kínákkal tarkított játékunk olykor megfejthetetlen feladvány volt az ellenfelek számára. Mindemellett pozitívum, hogy sikerült a Sivatagi Vihar csapatát idén legyőzni, hiszen ez korábban még nem sikerült együttesünknek.