Megkésve bár....Nagyatádi országos döntő

12 meccs 10 győzelem. Ez a szakosztály nagyatádi mérlege. Sajnos hiába szenvedett mindkét csapatunk mindössze egy vereséget a hétvége során, mindössze egy bronzéremmel tértünk haza. Így írhatnánk le az országos döntő hétvégéjét, ha negatívan akarnánk értékelni a 2 nap eseményeit, de érdemes belegondolni arra a változásra, ami tavaly óta történt.
            Tavaly a lányoknak sajnos nem sikerült kvalifikálniuk magukat az országos döntőbe. Idén a cél az volt, hogy augusztus első hétvégéjére is legyen programunk. Szerencsére ezt az alapcélt, már abszolváltuk a 2. fordulóban Balatonalmádiban, teljesítve a minimum elvárást. De ahogy szokták mondani evés közben jön meg az étvágy. Éreztük, hogy az idén mutatott játékkal beléptünk a bajnokesélyesek sorába. Nem volt az egész nyár folyamán olyan verseny, ahonnan ne éremmel távoztunk volna. Szerencsére nem tört meg ez a tendencia most sem.
            A sanyarú időjárási körülmények közepette (2 napos folyamatos esőzés) az is kérdéses volt, hogy megrendezésre kerül e a torna. Szerencsére az atádi szervezők és tűzoltóság lelkiismeretes munkájának köszönhetően rossz körülmények között is, kis késéssel, de elkezdődtek szombaton a mérkőzések. A szörnyen iszapos, sportolásra épphogy alkalmas pályák megnehezítették mind a fiúk, mind a lányok dolgát.
            Első mérkőzésen, egyből a szintén bajnoki álmokat szövögető ER-Fireball BHC volt az ellenfelünk. A felázott pályán olykor iszapbirkózásra hasonlító, mókás jeleneteknek lehettek szemtanúi a nézők. Ezek a pillanatok leginkább a férfi nézők érdeklődését keltették fel. Szerencsére a lányok az első szett gyengélkedése után, összeszedték magukat és szépen lassan megbirkóztak a körülményekkel és egyértelmű különbséggel nyerték meg mind a 2. szettet mind a szétlövést. Egyúttal sikerrel vették a csoportmeccseken belüli legnagyobb akadályt is. Sajnos az időjárás továbbra se fogadta kegyeibe a csapatokat, így következő meccsünket a sártengerbe kellett játszani.
            Egy jóval könnyebb mérkőzésnek néztünk elébe az Angyalok csapata ellen. Végig kézben tartottuk mindkét félidőt leszámítva néhány perc kihagyásáig, de szerencsére ez nem bosszulta meg magát, így továbbra is 100%-osak maradtunk és készülhettünk a Szekszi csapata elleni következő ütközetre. Ott kezdtük ezt a meccset, ahol az előzőt befejeztük. Magabiztos első szett, de sajnos 2. szettben jött a rövidzárlat és sima vereséget szenvedtünk, így jöhetett a szétlövés. A 2. félideji sokk után sikerült felrázni a lányokat és nagyon koncentrálva behúztuk a 3. periódust, egy füst alatt ezáltal a szerencsés mérkőzés alakulásoknak köszönhetően, már csoportelsőnek mondhattuk magunkat, így az utolsó Bugócsigák előtti ütközetre, már felszabadultan állhattunk ki. A győri alakulatnak, most nem sikerült úgy megszorongatni minket, mint azt tették Balatonalmádiban, ahol nagyon szoros mérkőzésen győztük le őket. Ezúttal két sima szettben győztünk és így ennek köszönhetően, veretlenül nyertük meg csoportunkat és várhattuk a Gumimacik elleni elődöntőt.
            Idén immáron negyedszerre kerültünk össze velük. Első meccsünket elvesztettük velük szemben Budakalászon, de Balatonalmádin és Dunaharasztin sikerült győzedelmeskednünk felettük. Sajnos ezúttal kiegyenlítődött az örökmérleg, mert hatalmas csatában, de kikaptunk ellenük szétlövésben. A fontos pillanatokban nem elég jól koncentráltunk mind az első félidőben, mint a szétlövésben. Ez okozta sajnos a vereséget, így csak a bronzéremért játszhattunk az elődöntőben a Dubcidúú alakulatától vereséget szenvedő ER-Fireball BHC-val.
            Ismét nagy csatára lehetett számítani és egy teljesen már mérkőzésre, mint ami az előző nap volt. Vasárnapra sokkal jobb lett a pályák állapota, így magasabb színvonalú strandkézilabdát láthatott a publikum. Az előzetes várakozások beigazolódtak. Mindkét szett 1 ponton dőlt el. A csapatok megosztoztak ezen, így hát jöhetett a szétlövés. Szombati önmagunkat idézve, koncentráltan, magabiztosan húztuk be a mérkőzést és ezáltal a bronzérmet is.
 
Összegezve:
 
A csapat remekül teljesített, különösen kiemelendő a védekezés és a hozzá társuló kapusteljesítmény. 4 vesztett szettünk volt a 2 nap során. Szerencsére 4 mérkőzésre elosztva, de sajnos a 4 rossz szettet csak háromszor sikerült kijavítani szétlövéssel. Remek eredményt értünk el, ami a szakosztály eddigi legnagyobb sikere. Jócskán túlszárnyaltuk az év eleji célokat, így mindenképpen örülni kell ennek az éremnek, de annyit előljáróban, hogy jövőre nem érjük be ennyivel.
 
Tavaly sajnos fiúknak sem sikerült kvalifikálniuk magukat az országos döntőbe, így itt sem lehetett idén más cél, minthogy élvezhessük a nagyatádi vendégszeretetet 2 napig. A lányokkal karöltve ezt a minimális célt, nekünk is sikerült teljesíteni már Balatonalmádin, így könnyedén gyakorolhattunk az elkövetkezendő hetekben a döntőre. Vérmes reményekkel érkeztünk a Mecsek lábához. A nyár során bebizonyítottuk, hogy bárkit képesek vagyunk legyőzni és játékunkat stabilizálni tudtuk ezáltal gyengébb képességű csapatoktól nem szenvedünk vereséget. Az egyik éremesélyesként emlegettek minket és mint később kiderült a  a döntőn mutatott játék alapján joggal tették
Sajnos a matematika megtréfálta a csapatot. Első meccsen a sanyarú körülmények között a későbbi győztes Szegedi Homokfutók ellen játszottuk. Ellenfelünk meglepetés vereséget szenvedett első mérkőzésén a Sivatagi Vihar ellen, ami egyből megbolygatta a csoportot. Ellenünk immáron hozzászokva a körülményekhez álltak ki. Mi sajnos csak kerestük a megfelelő stratégiát a csúszós labda ellen, de sajnos nem találtuk meg az ellenszert. Az izgalmas első félidő után (aranygól) a másodikban szétestünk, így sima 2-0-s vereséget szenvedtünk. Tudtuk, hogy többet nem hibázhatunk, hogyha elődöntőbe akarunk kerülni.
            A csoportban leggyengébbnek tartott Gabi és a Haverok volt az ellenfél. Sziporkázó látványos játékkal feledtettük az előző mérkőzést. Alkalmazkodtunk a körülményekhez így könnyed 2-0-ás sikerrel hangoltunk a Sivatagi Vihar elleni rangadóra. Hatalmas csata volt várható, de tudtuk, hogy szett veszteség nélkül kellene nyernünk, hogy bizton elődöntőbe legyünk. Sajnos ez nem sikerült. Első félidei 18 kapott gól megpecsételte a sorsunkat és kikaptunk 1 fával. Ezután jó játékkal hoztuk a második szettet és hatalmas küzdelemben a szétlövést, de tudtuk, hogy nem a saját kezünkben van már a továbbjutásunk.
            Természetesen előtte még meg kellett nyerni a Brumimacik elleni párharcot. Óriási küzdelemben kétszer 1 góllal sikerült felülmúlni az ügyes fiatal csapatot, így várhattuk, hogy az eredmények jól alakuljanak számunkra. Sajnos a szerencse nem állt mellénk, az összes mérkőzés 2 ellenlábasunk malmára hajtotta a vizet, így a 3-as körbeverésből legrosszabb szett aránnyal, csak 3.-ok lettünk a csoportban, így másnap az 5.-8. helyért küzdhettünk.
            Nehéz volt rejtegetni a csalódottságunkat, de tisztességesen akartuk zárni a nyarat. Igazi csapatként funkcionálva előbb a Dunaharaszti majd a Koncecranes BHT csapatát sikerült legyőzni szétlövésben, így az 5. helyen végeztünk.
 
Összegezve:
 
A nüanszok, sajnos ezeken múlott, hogy nem lett a férfi csapat is érmes. A mutatott játék alapján, egyértelműen megérdemeltük volna. Az első meccs megpecsételte az egész torna sorsát, nem tudtunk kellően gyorsan alkalmazkodni és ennek köszönhetően illetve az eredmények és a lebonyolítás rendszer számunkra negatív alakulásának következtében, hiába nyertünk meg zsinórban 5 mérkőzést, ez csak az 5. helyre volt elegendő. Mindenképpen pozitív, ha levonjuk a nyár illetve a döntő mérlegét. A tavalyi csalódások után a legjobbak közé léptünk és mára elértük, hogy a csapatok el akarják kerülni a ladikot!
 
 
 
Megmutattuk, hogy számolni kell a ladikkal/ ladykkel és, hogy olyan vagyunk mint a jó bor! Évről-évre jobbak leszünk