Hihetetlen. Ez a szó jutott eszembe mikor megláttam először Zolit és sajnos ez az utolsó mikor utoljára hallottam róla. Körülbelül 1,5 éve lehetett, mikor a Csokiskarika csapatában megláttam ezt az óriási embert, akinek a kapuja bevehetetlen volt. Szörnyen frusztrált voltam, hogy képtelen vagyunk neki gólt lőni, de egy idő után rá kellett jönnöm, hogy ez nem a mi hibánk. Ő jobb nálunk és nem csak minket oktat, hanem aki a kapuja közelébe kerül. Szörnyű kíváncsiság fogott el, hogy vajon hol védhet, hiszen korábban nem találkoztam vele és mozgásából valamint a parádés védéseiből tudtam, hogy nem alsóbb osztályokba tengette el karrierjét. Szégyelltem magam mikor megtudtam, hogy magyar bajnok kapust nem ismertem meg. Tudatlanságom jobban frusztrált, mint a pályán nyújtott teljesítményem. Nehéz szavakba önteni azt, amit akkor éreztem és amit most, de talán tényleg csak a hihetetlen szó erre a helytálló.
Hihetetlen, hogy mindent megfog és sajnos hihetetlen, hogy már nincs köztünk…. Egy fiatal családapa távozott sorainkból tragikus hirtelenséggel. Számunkra is feldolgozhatatlan, hiszen csupa pozitív emlékkel rendelkezünk vele kapcsolatban, leszámítva mikor felhúzott kapuja elé egy falat, bevehetetlenné téve azt. Sose fogjuk elfelejteni vidám természetét és ahogy hallgattuk sztorijait a strand büféjében egy-egy fröccsöt szürcsölve.
Sajnos nincs több sztori, de sose feledjük. Mindig élni fog szívünkben. És ezzel a kis megemlékezéssel szeretnénk őszinte részvétet kívánni családjának, barátainak, hozzátartozóinak.